A-parkapcsolatok-csendes-gyilkosa

A párkapcsolatok csendes gyilkosa

Nem a kommunikáció hiánya. Nem a pénz, és nem a szex. A csendes, lábujjhegyen lopakodó kapcsolatgyilkost úgy hívják: elvárások. Folytonos boldogtalanságot, kényelmetlen hiányérzetet, és tartós frusztrációt hív életre. A boldogtalan, örök, hisztiző, toporzékoló gyerekkorra ítélt szerelmek soha nem képesek felnőni, szárba szökkenni, nem képesek életerős, daliás, büszke érzéssé válni, mert mohón és kétségbeesetten, mindig hiányolni fogjuk benne az elvárt dolgokat.

A fejekben megszületnek a „neked ilyennek, vagy olyannak kellene lenni” kezdetű elvárt érzések és tettek, először csak apró szurka piszkát döfködünk a másik ember szívébe, és próbáljuk elütni humorral. Aztán már a hétköznapok is így telnek, nincs megnyugvás, nincs egymásban feloldódás, nem lehetsz önmagad. Az elvárások kinyírják a spontaneitást, az őszinte, ösztönös mozdulatokat egymás felé, csak kritizálnak, felrónak, és meg akarnak változtatni. Elfedik a varázslatot, nem szemlélnek csodálattal, nem gyönyörködnek tökéletlenségünkben, senki nem örül bukdácsoló létezésünknek, és senki nem szeret minket önmagunkért.

Ha akarjuk, ha nem, aki igazán szeret, az Pál apostol útját járja, mert megtanulta végre, mi az a feltétel nélküliség. Ahogy nem várhatjuk el, hogy süssön a nap, ne essen az eső, ne legyen forgószél, szivárvány, szállingózó hó, vagy csontig hatoló fagy, úgy a másiktól sem várhatom el, hogy lépjen ki egyéniségének meglepő, nem mindennapi, egyedi, vagy éppen hétköznapi jelmezéből, köszönjön el tőle, tegye fel azt a polcra, és álljon előttem meztelenül, magasra tartott karokkal, majd én felruházom új, nekem tetsző tulajdonságokkal, az én elvárásaim szerint.

Amikor nincsenek elvárások, akkor otthon érezheted magad. Akkor úgy nyilvánulsz meg, és az lehetsz, aki valóban vagy. A másik ember örömét leli az egyéniségedben, a küllemedben, az élethez való hozzáállásodban, örül neked, melléd szegődik, így lesztek társak. A modern kori ember igényes, nem elégszik meg akármivel, és közben észre sem veszi, hogy csöndesen, alattomosan érzelmi zsarolóvá válik, ahogyan a másik fél is. Védelmi vonalat épít a sürgető, behódoló megfelelési kényszer építőköveiből, és már nem adja önmagát, görcsös szerepjátszásra kényszerül, csak feszülten figyeli saját reakcióit, mozdulatait. Az elvárásoknak való megfelelési kényszer nem más, mint az elfogadásért való könyörgés. Erre kényszerít manapság e rendkívül igényes világrend. Évekbe telik, amíg az ember rájön, hogy mi is a vágya. Amikor egy reggelen csöndesen ráébred, hogy a valódi, őszinte út az egyetlen, amin érdemes járni. Magyarázkodás, elvárások, megfelelési kényszer nélkül, mert így tetszik, így ad lelki megnyugvást. Évekbe telik, amíg kibogozzuk az igazságot, a hamis álruhák, mérgező emberi kapcsolatok, és társas magány tömkelege közül. Hogy nem szerethet mindenki, nem lehetünk jók mindenki szemében, és nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit.

Én szerettem azt a folyót. Csak úgy, magyarázat, tudományos definíció, és elvárások nélkül szerettem. Amikor odamentem, és leültem a partján, megnyugtatott, lecsendesített, és ő sem várt cserébe tőlem semmit. Úgy szerettem a folyót, amilyen. Volt szürkésbarna, kékesfekete, áttetsző zöld, tarajos, dühös, volt rajta békés, csillámló ezüsthíd, és narancsszínű aranyhíd. Az én folyóm volt, soha nem mondtam neki, milyen legyen, és akkor majd jobban fogom szeretni. Nem vártam soha semmit, nem vártam el, hogy most ne legyen dühös, mert nekem akkor jobban tetszene. Nem kértem, hogy kisebb legyen, kecsesebb, vagy szélesebb, mélyebb. Gyönyörű volt, a maga vad, öntörvényű, szabálytalan, sokszínű tökéletességében. Szerettem azt a folyót, és hűséges voltam hozzá, mert nem vártunk el semmit egymástól, és nem ígértem neki semmit. Csak szerettem.

Amikor egy tiszta, elvárások nélküli, érintetlen szerelemre gondolok, mindig a folyó jut eszembe.

Az elvárások szorongatnak, összeroppantanak, bezúznak, és örök, boldogtalan útkeresővé tesznek. Minél kevesebbet vársz, annál szabadabb lehetsz, akkor nem érezheted úgy, hogy becsaptak, akkor az előre vizualizált ideális kép nem válik nyomortanyává. Maradj igényes, de azt, aki másféle utakon jár, más nyelven szól, és máshogyan szép, mint te, ne akard erőszakkal megváltoztatni a saját sablonod szerint. A szeretetnek nincs feltétele, de a kapcsolatoknak van. Ezek azonban nem a másik lényén, egyéniségén buldózerrel pusztító elvárások. A szeretetkapcsolatok feltétele, hogy mindkét fél önként, önzetlenül, lepakolja a másik ember elé azokat az értékeket, ami nélkül egyetlen emberi kapcsolat sem lehet működőképes: tisztelet, őszinteség, gondoskodás, lojalitás, együttérzés, figyelem, tapintatosság, a szeretet kimutatásának képessége. Ahol van szeretet, ott nincs követelés, nincs függőség.

Hiszen nem követelhetem senkitől, hogy tegyen boldoggá.

 

Forrás: stylemagazin.hu

9 comments on “A párkapcsolatok csendes gyilkosa

  1. Ez az traktáljátok csak ezeket a mai csajokba tisztelet arányaiban annak a pár csajnak akiből nő válik majd anyuka,ők az igazi szép világhírű legendás magyar nők , mai csajoknak köze nincs mosás főzés takarításhoz alapból se, ezek a bátorító ösztönző szlogenné váló írásoktól lesz rühes az emberiség, sajnos nemjól választok biztos, utolsó 3 baratnőnek köze nemvolt ehhez a 3 dologhoz és istenit nemlehet rávenni őket ha hozzányúl elbassza mosógépet…. Ja igen nemkell tanulni nemkell. Diploma senkinek…

  2. Ezt en is igy gondolom.En is egy ilyen kozossegben nottem fel ahol igyekeztunk egymast elfogadni. Cask meg annyit tennek hozza hogy fontosak viszont az igenyek hogy erre torekedjunk mert nemcsak en vagyok a vilagon hanem a masik is aki lehet hogy kicsit mast szeretne vagy valamit nem szeretne.

  3. Ez egy nagyon szép írás. Jó lenne ha valóban így tudnánk működni. Kár hogy nem szerepel a szerző neve.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.